Kiskertjeink

Népszabadság • O. Cs. Sz. E.  • 2004. július 15.

Szimpla kert

Távol-keleti országokból származó, különféle méretű és színű rizslámpautánzatok, lomtalanítások során jó érzékkel összeguberált heverők és puffok, vidéki padlások pókhálóiból kihalászott ereklyék, megnyerő ital- és az ínyenceket kevéssé csábító ételválaszték jellemzi a pesti síkság udvari szórakozóhelyeit.

 A kertek határai a városrendezési terv ellentmondást nem tűrő szabályai szerint módosulnak, nevek és utcák cserélődnek, mégis, az alapképlet ugyanaz. Az elhagyott, gangos udvarokon, a hangfogó ajtók mögött eklektikus zene keveredik a disztingváltan mulatozó népek morajlásával. Kiskertjeink című sorozatunkban először a pesti oldalon bolyongtunk.

Félszeg, bárszékre emlékeztető konfiguráción unatkozik a Szóda kert masszív kapusa, a csend-őr. A környékbeli lakók valószínűleg egyetlen mentsvára. Beljebb impozáns farostlemez ajtó. Két mázolt robot vigyorog kajánul az érkezőkre: a kettes számú ajtónállók. A rózsaszín masnis robotlány óragyomra láttán felrémlik az elmúlás, és hogy máris ideje lenne továbbmenni. A helyek közötti áramlás ugyanis a lényeg. Az udvarra vezető folyosón eredeti, rozsdás

Szinpla kert

hirdetőtábla mesél a Hazafias Népfrontról. Belvárosi időutazás. Benn gangos körfolyosó, bedeszkázott ajtók, ablakok és atombiztos, felfújt pingvinek. Pattogatott kukoricás tálkákban kotorászó, lassan amortizálódó arcok körbe-körbe. Pálmautánzat helyett autentikus rózsalugas, ne játssza az ember az agyát, mintha ez itt egy déli ország lenne. Ez itt a globálisan melegedő világ kihűlő belvárosa. Rózsával és sarkköri szárnyasokkal. Ettől még száraz a bor és majdnem 40 százalékos a rostos. Bádogasztal, kempingszék, kispad, kerti bútor. A berendezés ötletszerű, praktikus és látszólagos összevisszaságában rejlik az összhang. A vallatófénnyel csalogató toalett koedukált előterében karos lóca. Figyelmes ötlet a nagyszerű padozat: itt tovább lehet gondolni, amit az ember az ülőkén elkezdett, ide lehet menekülni nemkívánatos betérők láttán. Vagy egyszerűen akkor, ha az ember unja a saját köreit. A folyamatosan nevet és helyet cserélő udvarok világában nagy sikerre számíthat a Szóda előterében elhelyezett eligazító térkép. A barlangrajzok egyszerűségével operáló temperafreskó alapján mehet, ki merre lát. Tovább.

Egyenesen a Szimpla kertbe, amelynek javasolnánk, hogy ezentúl Úttörő néven fusson a Kazinczy utcában. A hagyományok nyilván kötik a fiúk kezét, hiszen a megnevezés egyértelműen az egész évben üzemelő, Kertész utcai galériás kávézó nyári változatára utal. Mégis a Kazinczy utcai Wichmann-kocsmához közeli, omladozó gangokkal körbeölelt udvar volt az első pesti létesítmény, ahol a különféle (olykor orrfacsaró) illatok mellé friss levegőt is szippanthatott a lébecolók tömege. De ennek már jó pár éve. Azóta a szemfüles vállalkozói hadnak, a simulékony önkormányzatnak, a nyüzsgésbe beletörődő lakóknak és főképp a hetedik kerület számtalan, életveszélyesség határát súroló roskadozó, csodaszép romjainak köszönhetően egyre-másra nyílnak a kerek kert, szögletes kert, lyukas kert, kert kert mulatók. A Szimpla, ha úgy tetszik, kinőtte magát, így most új köntösben, nagyjából a régi dizájnnal tanyázik a Kazinczy utca másik felén, úgy középtájt. A Singer varrógépek cserepes-csikkes kórókiegészítőikkel együtt eltűntek, lett viszont, ki tudja, honnan származó, bizonytalan tisztaságfokozatú, falra aggatott perzsaszőnyeg (imitáció), vécékagyló felett himbálódzó hajólámpa, zsineggel rögzíthető lengőajtó, egy helyett két pult, fedett punnyadó, kivetítővászon, pingpongasztal, csocsó és rendkívül finom zsíros kenyér. A Szimpla kert látványosan kerüli a harmóniát, de épp az eklektika jegyében összehordott műbőr fotelek, iskola- és sörpadok, mobilizálható, keservesen hátfájdító ülőalkalmatosságok adják a hely mesterkéletlen báját.

Az elmacskásodott végtagok kinyújtóztatására átbaktatunk az elitképzés Holdudvarába. Szerencsére a bölcsészkar nem annyira mizantróp felsőoktatási intézmény, hogy az ember a vizsgaidőszak után szeptemberig képtelen legyen megközelíteni. Erre apellál az üzemeltető is. A kísérteties hangulatot árasztó üres tanépületek közti barangolás után, a labirintus végén feltűnnek a kedélyesen társalgó beengedő- vagy kidobóosztag tagjai. Attól függ, merre tartunk. Egy nagy befogadóképességű csálé biciklitárolón és a kemping vizesszakaszára emlékeztető illemhely mellett elhaladva kibontakozik a murvás udvar. A fehér szórvány nem épp tűsarokbarát, érdemes kidobásra szánt mokaszinben toporognia annak, akinek nem jut hely a - kivételesen - egységes fa kerti székeken. Narancssárgára mázolt rizslámpák fényében gusztáljuk görögsalátánkat. Finom. És a konyhás lány sem utál minket azért, mert éhesek vagyunk. A sárga és zöld fényt árasztó kandeláberek láttán eszünkbe jut Exupéry lámpagyújtogatója, ha ezt ő megérte volna.

A kapuzáró hangulat a Gigabigá- ban ér utol minket. A friss fröccsel csalogató álgörög teátrum legnagyobb előnye, hogy a belvárosi ikertestvéreivel ellentétben itt nem kell a lakók nyugalmának megzavarása miatt aggódni. Lévén az Üllői út majdnem Nagyvárad téri szakaszánál, a Bárka Színház kiegészítéseként nyílt meg. Ennek örömére még éjjel kettőkor is dübög a drum and bass, bár az érdeklődés igen lanyha, a hideg szél elől a kitartó gigabigázók a színház alsó traktusában felállított csocsómasina bábuinak pörgetésében lelik örömüket. Ide egy korlát nélküli, alkoholos állapotban végtelen hosszúnak és meredeknek tűnő lépcsősoron lehet lebotorkálni. A mosdóba benyitva viszont eltátjuk a szánk: mintha négycsillagos szállodában járnánk. Vakítóan tiszta kerámialapok, csillogó-villogó krómacél csapok várják a megkönnyebbülni vágyókat. Ez az Orczy-kerti csoda a színház része.

Végül jöjjön a Kulti. A finalista, nem titkoltan az objektíven kedvenc Kinizsi utcai "éjjel-nappali" jön elénk magától is. Az ajtón kapatos tömeg zuhan ki, egy lányt a maga mellé reprodukált esti menü illatfelhőjéből szikvízzel locsolgatnak. Régi idők művelődési házából leselejtezett, veretes brokátfüggöny lebben nehézkesen, ahogy befele törekszünk. A Kultit nemcsak mi szeretjük, mert hétfő hajnalban fél háromkor teli a placc. Delíriumos és a kijózanodás ösvényére tévedt fazonok kókadoznak a méltányosan elfekvővé avanzsált tornamatracokon, kockás terítők felett. A lecsúszott abroszokat a sokat tűrt, de fáradhatatlan személyzet élre igazítja, hamutálat ürít, és még egy mosolyra is futja. A galéria alatt három kihelyezett tagozattal üzemel a reneszánszát élő fociszimulátor, míg a sarokba állított, leharcolt fotelek közt árválkodó játékgépre a kutya se kíváncsi. Ennél homályosabb funkciót már csak a pulthoz illesztett méretes létra tölt be, aki távoztában szignálni szeretné a szomszéd tűzfalat, vegye igénybe.

Tulajdonképpen terveztük utunkat a Kisdiófa utcai Mumus udvarba is. Korábbi tapasztalataink alapján állíthatjuk: az új hely egyik nagy erénye, hogy itt délután, huszonöt fok felett vízipisztolyt lehet kölcsönözni. Hátránya, hogy a billegős, háromlábú székeken oltári nagyokat lehet esni. És értékeljük a hely feltűnő őszinteségét is: a cefrét nem akarják folyóborként elsütni. A lőrét konkrétan nevén nevezik: lőre.