Kerthelyiség-kalauz igényeseknek és igényteleneknek

Az Index ultimate kerthelyiség-kalauza a nyáréjszakák hatékony eltöltéséhez. Árak, térképek, részletes leírások az este nyolctól hajnal négyig tartó időszak túlélésére.

Földes András (fa@mail.index.hu)
2004. július 19., hétfő 18:45




Nézze meg a képeket!

Nézze meg a képeket!

Bizonyára ön is tudja, hogy a fejlett társadalmakat nem a GDP nagysága különbözteti meg a fejlődőktől, hanem az, hogy milyen ruhákban és mobiltelefonnal, hova, és mennyit járnak szórakozni állampolgárai. Ha nem is hallott e progresszív közgazdasági elméletről, a szórakoztatóipari piac már egyértelműen mutatja hatásait.

Budapesten az utóbbi három évben Las Vegast megszégyenítő ütemben nyíltak szórakozóhelyek, igaz, nagy részük zord klímánk átmeneti enyhülésének időszakára, a nyárra korlátozza működését. A kocsmák és teraszok az összes evolúciós taktikát felvillantva telepednek meg a város testén: lebontásra ítélt házak udvarán, kétsávos autóutak közepén, focipályákon és védett közparkokban ütik fel fejüket a sörcsapok, a lampionok és a napernyők.

Melyik teraszra szervezzem stratégiai találkozómat a reprezentatív recepciós lánnyal? Hova vigyem Kant-rajongó barátomat? Melyik szórakozóhelyen villanthatok az új biciklimmel? Hol mulathatok féktelenül izmos barátaimmal anélkül, hogy vörösboros kólára váró egyetemistákat kellene ellökdösnöm a pulttól?

Az Index kerthelyiség-kalauzával elkerülheti a kimerítő vándorlást és a kellemetlen pillantásokat. Ha ön gyakran fotózik nyilvános helyen telefonjával, ha autójának csomagterébe már egy squash ütő sem fér el a mélynyomótól, kedvenc adója a Fashion TV, amit esti kiruccanásai előtt öt hangfalas plazmatévén követ, tanulmányozza át Trendi kalauzunkat.

Amennyiben romantikusan vonzónak találja a tűzfalak oldalából kihajtó ecetfát, amihez ráadásul kerékpárját is hozzáláncolhatja, ha barátai előtt legfeljebb Megasztár-rajongásáról mer vallani, viszont tudja mi a különbség a ska és az ocb közt, a Bohém fejezetben találja meg a testre szabott kerthelyiséget.

Trendi

Café del Rió: "Nem lehet bejönni táskával" - nézett végig rajtam három nehézsúlyú kidobó. Mivel a táskám, egy diszkrét narancs sávval díszített fekete kerékpárosfutár-táska, távolról is olyan egyedi készítésű modellnek tűnt, aminek tulajdonosa tisztában van a trendekkel, viszont nem lop kabátot széktámlákról, visszakérdeztem. "Miért" - fogalmaztam, a teljesen üres kerthelyiség felé pillantva. "A főnököm kitalálta, azért. Menj a Zöld Pardonba szórakozni." - válaszolta az egyik vastagnyakú, miközben a másik kettő úgy bólogatott, mint akik nem lepődnek meg egy beszélő patkány váratlan felbukkanásán. Kérdésem egyébként álságos volt, hiszen egy kollégánkat alkalomhoz nem illő rövidnadrágja, egy később jogorvoslatért is folyamodót pedig alkalomhoz nem illő bőrszíne miatt fordították vissza az elmúlt időben. Meg nem erősített információnk szerint egy fővárosi ügyvéd már gyűjti a Rióban megalázott és megvert szórakozni vágyók eseteit. Hosszúnadrágos árja joghallgatóknak különösen ajánlott szórakozóhely.
Goldman György tér 1.

Tekintse meg képeinket!

Cha-cha-cha Zöld Terasz: A Margitsziget déli bejáratánál, az Atlétikai Centrum salakos kertjében található a Cha-Cha-Cha, a Kálvin téri aluljáró nosztalgiabárjának kihelyezett tagozata. A nagy tér ellenére meglepően kicsi kerthelyiséghez fedett tánctér, és két pult tartozik, amiket a nyolcvanas évek kelet-európai Hiltonjaiban rendszeresített álmennyezet tesz barátságossá; már csak az arany és ezüst miniszoknyában unottan cigarettázó prostik hiányoznak a peresztrojka vadkapitalista Moszkváját idéző összhatáshoz.

A Cha-Cha-Chába azok járnak, akiknek még nincs Grand Cherokee-juk, viszont nagyon vágynak rá, és titokban fél tucat sms-sel adóztak VV Segal villában maradásáért. Emellett végzős informatikusok, kezdő könyvelők és nyitott gondolkodású közgázosok is megfordulnak itt, nem is beszélve azokról a beteges hajlamú egyénekről, akik egy szép nyári éjszakát el sem tudnának képzelni Zoltán Erika lejárt szavatosságú slágerei nélkül.

A Cha-Cha-Cha minden bizonnyal nem a vasalt inges, pulóveres közönségre pozícionálta a választékot és az árakat, hiszen már 290-ért kaphatunk egy korsó sört, ráadásul még zsíros deszka is illatozik a bárpulton.
Margitsziget, Atlétikai Centrum

Dunaterasz: Amelyik szórakozóhelynek már nem jutott lerobbant, szanálás előtt álló pesti bérház nyárra, az kiköltözött a Pázmány Péter rakpartra. A Lágymányosi- és a Petőfi híd között elterülő, majdnem egy kilométeres szórakozóhelyen boldogan ölelkezhet össze a Romkertbe járó fiatal közgazdász és a telente a Cha-Cha-Chában ücsörgő szociológus, hogy aztán együtt röhögjenek Marxon, és vágyakozzanak a Renegade szilikonszőke szépségeire.

Ha valaki szerint a Romkertben készítik a legjobb Long Island koktélt, de mégis a Moszkva tér bisztróban érzi jól magát, annak most nem kell kompromisszumot kötnie, hiszen mindkét helyet megtalálja a Duna mellett hömpölygő aszfaltcsíkon, grátiszként pedig még megkapja a kivilágított Nemzeti Színházat és a túloldalon robogó HÉV csörömpölését.

A szórakozóhelyek különféle stílusokkal készültek a nyári műszakra, a Renegade például a francia Riviérát idéző kényelmes nyugágyakat rakott ki a Duna-partra, a Cha-Cha-Cha viszont a kádárista Balatont idézte meg a műanyag kerti székekkel, kemény viaszosvászon terítőkkel, és a muskátlikkal. Mindez a promóciós pultokkal, a hamburgeres és gyrosos standokkal könnyed falusi búcsú hangulatot olt a dekadens fővárosi éjszakába.
Pázmány Péter rakpart

Liget Cafe & Grill: A Buddha Bar- és Cafe del Mar-életérzés balkáni vetülete a hely.

Nézze meg a képeket!

Nézze meg a képeket!

A Városligetben második nyarát élő szórakozóhely pamlagaival, fatörzsbe faragott lámpáival és negédes downtempójával hibátlanul hozza az Ibizán gyökerező, majd a nyugat-európai nagyvárosokban a feng shuis juppikra dizájnolt trendet. Az árak is a szolidan elegáns kategóriában mozognak, sörökért 490-550, ételekért 1500-2000 forintot kell fizetnünk.

A hely balkáni vonatkozását az adja, hogy a szórakozóhely az év negyedében zavartalanul működhet a város zöldterületnek minősülő részén. Sőt, a vendégek esténként autóval is behajthatnak a Liget közforgalomtól egyébként elzárt területére.

Az igényes berendezés, az árnyas pamlagokon heverészés, vagy amikor az első randevúra hívott marketinges lány tekintete végigsiklik az asztalhoz közel parkolt Alfa Romeónkon, azonban könnyen feledteti a kicsinyes aggodalmakat.
Olof Palme sétány, Városliget

Nézze meg a képeket!

Nézze meg a képeket!

Mumus Udvar Kulturális Központ: A Mumus Udvar Kulturális Központ után a Szóda Udvarba vagy a Szimpla Kertbe visszatérve úgy érezhetjük, hogy csak egy szanálás előtti házban rendezett szomorú kis búcsúbuliba csöppentünk, ahol a volt lakók a kidobásra ítélt kopott hokedliken ücsörögve koccintanak egy utolsót a munkagépek érkezese előtt. A Mumusnak hangulata van, amit a csipkézett olajos hordókból áradó fény, és a tucatnyi kecses lampion alapoz meg, a falakra pingált képek pedig két-három órányi sörözgetés után is okoznak még meglepetéseket.

Meg nem erősített hírek szerint a Mumus biztonsági őrei egyrészt távol állnak a kocsmának nevet adó meghatározhatatlan gonosztól, másrészt mégis emlékeztetnek rá. Egyik megfigyelőnket legorombították, amiért nem csukta be az ajtót, nekem viszont készségesen megmutatták a bringatárolót, ami egyébként egy fehér csempével borított, neonfényes terem. Talán hentesüzlet volt, talán boncoló helyiség, egy biztos: semmilyen alkalmatosság, még egy árva boncasztal sincs, amihez egy kerékpárt oda lehet láncolni.

Azért a Mumus is csak egy lerobbant pesti bérház, mégsem árad belőle édeskés penész- és elmúlásszag. Talán épp ezért fedezték fel annyira hamar maguknak az irodalomkedvelő jogászok és a széplelkű pr-asszisztensek, akiket ugyan vonz a pusztulás szépsége, mégis szeretik, ha minden rendezett és gondosan dizájnolt, mint egy reklámfilmben.

A Mumus ráadásul élő zenével és tánccal várja a kapcsolatépítéstől és önfeledt smúzolástól megcsömörlött kerthelyiségjárókat, viszont félelmetesen lassú a kiszolgálás és enni is csak mikróban melegített amerikai pitét lehet.
1070 Budapest Kisdiófa u. 16.

Partside: A Kopaszi gát indusztriális környezetébe ékelődő állólámpás, gondozott füves zárványt a flitteres techno Jutasi és Kühl dj-k által képviselt ágát kedvelő réteg számára hozták létre. A vastagkarú fiatalemberek és köldökpiercinges nőik közt minden igyekezetünk ellenére sem tudtunk elvegyülni, de mindennek semmi köze nem volt a kulturális különbségekhez. Látogatásunkkor ugyanis egyedül a metsző széllel és a hajnali négy helyett már tízkor záró pincérrel találkoztunk, aki elmondta, nyári időjárás esetén a hely zsúfolásig megtelik, és hogy a legolcsóbb sör 450.

Tudja meg, hol kerülhet a középpontba, ha biciklin érkezik, hetvenes évekbeli Starsky és Hutch-pólót visel és Parti Nagy Lajos-idézettel nyit! »

Bohémeknek

Bonzai-kert:Szőke raszta lányok nadrágra húzott batikolt ruhában tüzes pálcákat pörgetnek? Ne legyenek ilyen előítéleteink a goával kapcsolatban, és ha már a Római-parton járunk, látogassunk el a partszakasz északi végén található Bonzai-kert nevű intézménybe. A jellegzetes csónakházkülsőt viselő komplexum előterében fedéllel egybeszerkesztett (eső!), támla nélküli padokon ülhetünk szembe barátainkkal. Az ülőalkalmatosságok mögött kicsiny házacska, festékszóróval készített bonzai-jal a falán, egyetlen bárpulttal, ahol 330 és 350 forint közötti áron csapolják a korsó sört. A ház mellett sövénnyel körbevett füves terület nyílik, ahol gyékényeken heverészhet a nagyobb részt bringával járó, goásokból és nemgoásokból álló közönség. Itt tartják a Goafoci nevet viselő bajnokságot is kedden és csütörtökön, illetve a Deep Smile Cafét, amelynek rezidense Virág. A partikon a goánál szinte elengedhetetlen tábortűz is lobog, és a családias hangulatú kertben olyan megható leletekre bukkanhatunk, mint például a lengőteke.
1038 Budapest, Kossuth Lajos üdülőpark 124.(Római-part)

Tekintse meg képeinket!

Holdudvar: E szofisztikáltnak tűnő helyet már megtalálni sem egyszerű, hiszen az ELTE-BTK főépületének egyik belső udvarán rejtették el. Viszont a Holdudvar üzemeltetői és látogatói mondhatják magukat egyedül szerencsésnek, amiért az idei nyár eddig nem sikeredett valami szívmelengetőre, ugyanis a tömör és magas falak között kánikulában kellemetlenül megreked a hőség, amit a tér fölött megannyi napkorongként lebegő, narancssárga lampionok látványa sem enyhít. Akit nem nyomaszt az egyetem közelsége, az absztinens partnereikkel üldögélő kosztümös közgazdász- és jogásznők, valamint a tarsolylemezes történészhallgatók társasága, az bátran járjon a Holdudvarba, ahol egy korsó sört 310 és 460 forint közötti áron vásárolhat meg, éhségét pedig különböző grillezett, pitában árult ételekkel csillapíthatja. Bicikli elhelyezésére számos lehetőség adódik a békésen hamburgerezgető biztonságiőr-család közelében, de ezzel - annak ellenére, hogy csütörtök este tömve volt a hely - rajtam kívül csak ketten éltek. Nagy előnye a Holdudvarnak, hogy nem érinti a szabadtéri szórakozóhelyek állandó problémája, az égbekiáltó széktelenség, mert a viszonylag szűk tér rogyásig van rakva különböző ülőalkalmatosságokkal. A Holdudvar zenei programokkal is szolgál: egyebek közt keddenként Jutasi és Konrád andalító Ibiza-technóját hallgathatjuk, szerdánként Negro játszik. A távozótól az egyetem egyik pincebejárata fölötti, hátborzongató felirat búcsúzik: "II.ik PHYSIKAI INTÉZET ÉSZLELŐ HELYISÉG
1085 Budapest, Múzeum krt. 6-8.

Kultiplex:

Nézze meg a képeket!

Nézze meg a képeket!

Az egykori Kinizsi moziban berendezett hely az állandóságot képviseli a szórakozóhely bizniszben. Megnyitása óta maradt az underground közönség törzshelye, egyesek szerint egy ideig be sem engedték az embert kopott mackófelső nélkül. A Kulti néven közismert, télen koncertterme jogán létező szórakozóhelybe a nyárra nyíló udvar lehel életet. A huszonnégy órán át nyitva tartó Kultiplexben meglepő módon 800-1000 forint között jól elkészített frissensülteket rendelhetünk, amelyek elfogyasztására azonban inkább a ska zenétől és progresszív elektronikus ritmusoktól mentes nappali órák alkalmasak.
IX. kerület, Kinizsi utca 28.

Mokka Cuka!: Most tekintsünk el attól az apró, de zavaró ténytől, hogy a kulturált szórakoztatóipari egység neve egyszerűen idegesítő, hiszen egy mulatóhelyet inkább az általa kínált szolgáltatások minősége fémjelez. És a Hajógyári-szigeten fekvő Mokk... (hagyjuk) valóban igényes dolgokkal jön elő: rendkívül finom, miniatűr ételadagok középmagas árakon, minden este parti, a természet és a folyóvíz közelsége az arra vágyóknak, igényes, nagyrészt fonott kerti bútorok, és a hajópadlós, magasított pult is barátságosabb, mint a Sziget idején, amikor poros, punkfrizurás osztrák fiatalok döglenek rajta. A III. kerületen kívül lakó gyalogosokat és a lusta biciklistákat azonban arra figyelmeztetnénk, ne ígérkezzenek el felelőtlenül a Mokka Cukába, mert végül úgysem szánják rá magukat, hogy elbumlizzanak odáig, szemben az idei nyarunkat jótékonyan kiszellőztető északi széllel. Pedig megérné kimenni, mert odaköltözött Budapest két nívós, évek óta tartó partisorozata: szerdánként Palotai és Cadik Rewindol, csütörtökönként Naga és Kevin Ablak-A-Dubra című sorozatát hallgathatjuk. Július 24-én szombaton pedig nem más zenél ott, mint Dj. Vadim a Ninja Tune-ból.
1030 Budapest, Hajógyári-sziget, túl a K-hídon

 

Ráckert: Már rengeteg befutás előtt álló írót, költőt és műfordítót megihletett a Ráckert fehér murvája, a két, fröccsszagú bárpult és a bányászöltözőket idéző illemhelyiség. A zöld fémasztalok közt cikázva estéről estére egymás kapcsolati hálóját rángatják itt a bölcsészlányok és az esztétika szakot kilenc év alatt abszolváló bohémek, akik a társadalom nyomásának engedve kreatív reklámszakemberként tengetik mindennapjaikat, esetleg nagy ívű minisztériumi projektekre pályáznak.

A Ráckertben megfordulnak progresszív szellemiségű biciklisfutárok és ebédidőben titokban Kunderát olvasó titkárnők is. Ez utóbbiak előszeretettel hívják egymás közt sráckertnek a helyet.

Amióta minden kiürített pesti bérházban trendi rommulató nyílik, a Ráckert egyre kevesebb embert vonz, bár a rosszindulatú konzervatívok még most is úgy tartják, hogy ha egy álmatag bolgár kamionsofőr az Erzsébet hídról levezető szerpentinről a mélybe hajtatna tizenöt tonnás Ivecojával, másnap pártolók és tagok híján felfüggesztené működését a Baloldali Ifjúsági Társulás és az Új Generáció is.

Sarkkert: A Margitsziget Pest felé eső oldalán, a bejárathoz közel található a Sarkkert, ami a biciklivel és Maci Laci feliratú bringó-hintókkal közlekedők oázisa. Lenne, mert a fent említettek felfoghatatlan okokból igen kevéssé kultiválják a patinát izzadó, belső-pesti romházakhoz képest bizony kissé sivár és szeles grundon található kocsmát. Így a Sarkkert fő profilja délutánonként a strandolás utáni fáradt beszélgetés marad. Opcionálisan ehetünk a finomabbnál finomabb grillételekből, és nagyokat kortyolhatunk a legendásan olcsó és kipróbáltan fejfájdító fröccsből, miközben a kerítés bukszusain át feltűnés nélkül stírölhetjük a rekortánszőnyegen futó sportemberek inas combjait. Mindezt padokon és alkalmas faszékeken ülve, illetve a szőnyegekkel borított, nagy dobogón tespedve tehetjük. A Sarkkert gyakran válik biciklis felvonulások kiindulópontjává, zenei rendezvényekkel többnyire csak ilyenkor szolgál. És hogy éjszakánként mi folyhat ott, ki tudja azt? Ki megy ki éjjel a Margitszigetre?
1138 Budapest, Margitsziget

Szóda Udvar: A VII. kerületi romvidék zűrös ügyei miatt idén új helyszínen nyitott a romos szórakozóhelyek klasszikusa, a Szóda Udvar. Gyakran választják aktuális esti szétesésük helyszínéül az Udvart biciklis futárok is, de a csütörtök esti leltár szerint a futárokon kívül kapásból ott volt negyvenhárom bölcsészhallgató, harmincegy jogász, tizenkét újságíró, egy pornósztár, öt mérlegképes könyvelő, nyolc környezetvédelmi aktivista és három agronómus. A Szóda Udvar, hogy mindezeket a népeket magához csábíthassa, a környéken lakók idegeit kímélő, mélyre temetett pincediszkóval, ingyen popcornnal, csocsószobával és a kert közepéről ágaskodó fákkal újított. Jönnének talán többen is, de sajnos nincs hová leülniük. A Dob utcai kertben meglepően gyakran játszódik le az alábbi párbeszéd: Félénken: "Ne haragudjatok, ez a szék foglalt?" Ellentmondást nem tűrően és kórusban: "Igen!"

Bár a zenei kínálat sokszor az érthetetlenül népszerű retrodiszkó szerelmeseinek kedvez, az Udvar akkor is utánozhatatlan marad, kedves pultosaival, önfeledten ismerkedő vendégeivel együtt. Az udvar biztonsági őreinek egyetlen furcsa mániája, hogy ne hangoskodjon a nép, minden mást mosolyogva tűrnek, igaz, sokat nem láthatnak, mert jobbára az utcán üldögélnek.
1075 Budapest, Dob u. 19.

Nézze meg a képeket!

Nézze meg a képeket!

Szimplakert: A romszórakozóhelyek archetípusát három éve létrehozó társaság a verseny erősödésével a műfaj erőteljes fejlesztésébe kezdett. Kazinczy utcai telephelyük fele részben már fedett, ami a finn nyarakat idéző időjárásunk tükrében komoly jóstehetségre vall. A pados-faasztalos berendezés bajor sörkert hangulatát teljes egészében pestiesre domesztikálják a tűzfalak, árkádok, régi vakablakokból kihajtó ecetfák és egy hatalmas, tisztázatlan funkciójú gyárkémény.

Az udvar hátsó, lerekesztett részén kertmozi működik. A program a bohém közönség elvárásainak megfelelően ismert kultfilmekből, és teljesen ismeretlen tunéziai drámákból áll.

A Szimplakertben az adekvát elfoglaltság mégis inkább a beszélgetés és fogyasztás. A csajozás-pasizás a két, párhuzamosan működő, de főműsoridőben mégis csak hosszas tülekedés utánl kiszolgáló pultok egyikénél életszerű.
VII. ker. Kazinczy u. 14.

Szimpla kiskert: Ha a Hegedűs utca végén nem a Király utca lenne, hanem egy mediterrán tengerpart és nyugodt városka, akkor néhány kimért szóval elintézhetnénk ezt a csendes udvart, ahol hosszú délutánokat tölthet el az ember. Geopolitikai helyzetünkből kifolyólag azonban a leánderbokrok, a borostyánnal borított falak, és a dús fák alá helyezett fa kerti székek stratégiai szerepet tölthetnek be a kelet-európai depresszió ellen vívott napi küzdelemben.

Nézze meg a képeket!

Nézze meg a képeket!

Mivel a kert kisforgalmú délutánonként látogatandó, nem jelent gondot, hogy egyetlen pulttal üzemel, különösen, hogy Salma Hayek goás reinkarnációja a kiszolgáló. A hely amúgy sem az intenzív fogyasztás, inkább az elmélkedés helye, amit a falra szögezett, az épületben működő tanintézettől itt maradt feliratok is segítenek, olyasmik, hogy "A nevelés és fegyelem alapozzák meg az erkölcsöt".
VI. ker. Hegedű u. 3.

Tetthely: A Tetthely első pillanatban a harmadik generációs, kisméretű romszórakozóhelyek jellegzetes képviselőjének tűnik. A tűzfal és a gangos bérház közébe ékelődött udvar klasszikus vonásait, a kerti székeket, viaszkos vászonnal borított asztalokat és az ecetfákat egy Derricket ábrázoló graffiti és - a 2004-ben kezdődő jégkorszakra tekintettel - néhány kietlen fedett helyiség képviseli. Rövid ismerkedés után azonban nyilvánvaló lesz, hogy a hely leginkább azon az ifjú költőkre számít, akik egy alapvetően vidám évszakban sem szeretnének megfeledkezni az élet árnyékos oldaláról.

A napközben sem túl világos udvarban, ha éppen nem jön ki a rím, az ember elgondolkozhat, miért festették éppen Derricket a falra, mikor ő soha nem szerepelt a Tetthely című hetvenes évekbeli német krimiben. Vagy hogy mely vendégek jó közérzetéhez járulnak hozzá a körfolyosóra díszítőelemként aggatott, razziák és baleseti helyszínelés során használatos, police feliratú műanyagszalagok. Nem a demagógia, hanem a tényszerűség miatt jegyezzük meg, hogy információink szerint a hely tulajdonosa egy hajdani rendőr.

A Tetthely jó fekvése, barátságos árai (Borsodi 330, tejeskávé 150), udvarias biztonsági őrei és lógatós biciklitárolója ellenére esténként mégis csak azoknak ajánlható, akik rajonganak a zsúfolt helyeken nyomorgásért, viszont tudják, hogy a Ráckert már nem a régi.
Csányi u. 5.

Klikk a térképre!

West Balkán: Számoljanak le végre előítéleteikkel a régi West Balkánnak azok a hívei, akik látatlanban bizalmatlanságot szavaztak a Corvin mozi mögött nyílt új WB-nek, mondván, nincs folyópart, nincs otthonos lepattantság, nincs esti békazene. Törődjenek bele, hogy a megszelídített Kopaszi-gáton nincs, s valószínűleg soha nem is lesz helye a West Balkánnak, és nézzék meg a Kisfaludy utca egyik lakatlan házában található utódot. A ház belső udvarára sejtelmes vörös fénybe borított bejáraton át jut az ember, amivel szemben ottjártunkkor egy hajléktalan pár folytatott elalvás előtti, meghitt beszélgetést egy dupla matracon. A növényekkel zsúfolt kert abban különbözik a sokak által már megszokott belvárosi helyektől, hogy lépcsőzetes elhelyezkedésű, és alacsony, borostyánnal befuttatott falak határolják.

Sajna az egykori WB-ben zajló bulik színvonalát az új hely még a lobogó fáklyák ellenére sem fogja tudni hozni, már csak a környéken lakók miatt sem, megmaradt viszont a régi közönség - töredéke. A tizenévesek és a partiarcok lemorzsolódni látszanak, viszont titokzatosan mosolygó ázsiaiak és hatalmas termetű, hajpántos feketék felbukkanására bizton számíthatunk. A búzasörrajongók számára örömhír, hogy Erdingert csapolnak, talán nem olyan üdítő tény viszont, hogy 580 forintért. Fél liter Skolt 380-ért vehetnek magukhoz az ódivatúak, a rendszerint hajnali egy táján feltörő szórakozóhelyi éhség pedig grillezett pitákkal, pogácsával, szendvicsekkel kezelhető.
Csütörtök este halk Frank Sinatra szólt a pultból, ami szomorúsággal töltötte el a szívemet.
1081, Kisfaludy utca 36., Corvin mozi mögött

Zöldpardon: Nappal a "Ki a szabadba!" irodalmi mozgalomhoz közel álló elsőkötetes népi írók és ökomozgalmárok találkozóhelye, este viszont elözönlik a Kispálra és kalandra éhes gimisek. Ez az a hely, ahol még nem kínos, ha az ember részegen a Pál Utcai Fiúk b-oldalas számait énekli fennhangon, és a szabadtéri helyek közül csak itt lehet csajozni, a "Te is kereskedelmi szakközépiskolába jársz?" szöveggel.

A Zöld Pardon már régi műintézmény, így a folyamatos fejlesztések hatására szinte az utolsó fűcsomó is eltűnt a műanyag járólapok és a fapallók alatt, viszont kényelmesek a székek, van egy rakás napernyő, két tánctér, két óriási pult, lacipecsenye, sőt egy alternatív zenekarokra méretezett színpad is.

A Zöld Pardon specialitása az óriási sms-kivetítő, amin a hatékonyan automatizált cenzúra hatására megcsappantak a perverz egysorosok, és már szinte csak műszaki poénok és jobboldali vallomások követik egymást. (Orbán Viktor c++-ban van programozva!)

További jellegzetesség a fiatalkorúak szigorított nevelőintézetének biztonsági megoldásaira hajazó beengedési rendszer: a kamerák, a házi vörösboros kóla után kutató beengedő emberek és a biztonsági személyzet folyamatos jelenléte a felszabadultan tomboló tánctéren.
Goldmann György tér Vége