'Láthatatlan' alternatív szórakozónegyed, belső udvarokban2003. 06. 10., 23:49 | Frissítve: 2003. június 11., szerda 11:26
A budapesti éjszakai élet új központja rajzolódik ki a hajdani gettó romházaiban, az önkormányzat szimpátiájától kísérve. A háttérben egy lakatlan épületben lakó fogorvos, egymilliárdos szerződés és nemzetközi konfliktus. hirdetés
A felújításra váró Gozsdu-udvarban szombaton megnyílt szórakozóhely, és egy másik, szintén erzsébetvárosi bérházudvarba telepítendő kocsma tervei láttán úgy tűnik, az utóbbi években fellendült kávéházi- és teraszkultúránk új fejezete kezdődött el.
Már nem csak a keményvonalas elvontak számára fontos, hogy a nyári üzemeléshez szükséges fröccsöt vagy sör-unicum kombót szokatlan környezetben kialakított kocsmákban fogyasszák el. Már a régi rómaiak is A romszórakozóhelyek története a régi rómaiak idejébe vezetne minket, így ehelyütt elégséges annyit megjegyezni, hogy a hazai alaptípust a hatodik kerület egy tűzfala tövében nyílt Pótkulcs formálta meg néhány éve. A bejáratot még cégtábla sem jelölte, fokozva a vendégek kiválasztottság tudatát. A szórakozóhely idény-exodust pedig tavaly honosította meg egy kávézó, amikor is a nyári pangás idejére székekkel, sörcsappal és lampionokkal kitelepült az Erzsébetváros egy lakatlan bérházának udvarára. A Szimplakert néven ismertté vált helyet a hideg beálltáig meglepő tömegben látogatták az artisztikus beállítottságú, artisztikus beállítottságú társat kereső vagy csak igen részeg fiatalok. Gozsdu-udvar Sirály Katalin, a Gozsdu-udvarban megnyitott hely "főszervezője" a mind népszerűbb alterkulturális érdeklődést látva vágott bele hét, hasonlóképpen jogi területen dolgozó társával egy Szimplakerthez hasonló szórakozóhely indításába. Budapest legtöbb udvarral és legkevesebb lakóval rendelkező bérházkomplexumában "háború előtti, Margitszigeti, polgári hangulatot" terveztek, megfejelve az ezredforduló vívmányaival.
A berendezést ennek megfelelően régiségkereskedőktől beszerzett székek, fotelek, asztalok, továbbá virággal beültetett vájdlingok és sparheltek alkotják. A pultra századfordulós újságokat kasíroztak a dekoratőrök, azaz az Iparművészeti Főiskola néhány hallgatója, mint azt első látogatásomkor Sirály Katalin helyszínen munkálkodó húga demonstrálta is. A nosztalgiázós hangulatot azok a nagy falfelületekre vetített képek lazítják fel, amelyekre a célközönség a Frankhegyi partikról emlékezhet. Lesznek csocsó-asztalok, nyitva tartás déltől hajnalig, továbbá alacsony árak. Sirály Katalin viszonyításul megemlítette, hogy a műanyagpohárba mért, korsónyi sört 300 forint alatt szeretnék tartani. Túljelentkezés Az üzemeltető Gang-udvar 2003 Kft. tulajdonosai a szokatlan helyszínre telepített szórakozóhely ötletét az utca túloldalán csúcsrajáró Szimpla-kerttől kapták. Mivel a szimplások szerződése 2002 októberéig szólt, a Gang-udvar 2003 az Erzsébetvárosi önkormányzatnál kérvényezte, és meg is kapta a bontásra váró bérházat, tudtuk meg Gál Györgytől, a kerület Gazdasági bizottságának elnökétől.
Az előző évi helyüket pánikszerűen újra megpályázó szimplások, és az azt már elnyert Gang-udvar 2003 ügyében az önkormányzat végül salamoni döntést hozott. A Szimplakert, havi 300 ezer forint bérleti díjért beköltözhetett bejáratott helyére, Sirály Katalinék pedig havi 400 ezerért megkapták a reprezentatív Gozsdu-udvart. A helyet október közepéig bérlő Gang-udvar 2003 tulajdonosai a következő szezonban is folytatnák vállalkozásukat, biztosat azonban a ház tisztázatlan jogi helyzete miatt nem mondhatnak. A hét udvarból álló, századfordulón épült házat ugyanis 1998-ban már eladta az önkormányzat a Magyar Ingatlan Kft.-nek, akik luxuslakásokat és üzlethelységeket szeretnének kialakítani az egyedi építésű épülettömbben, erősítette meg értesüléseinket a bizottsági elnök. A szellemkastély lakói A nagyívű terveknek, és az önkormányzat számlájára érkező 900 millió forintos vételár besöprésének azonban akadálya, hogy az utolsó lakó, egy fogorvos a felajánlott feltételek mellett nem hajlandó kiköltözni az amúgy szellemkastélyhoz hasonlóan üres házból.
Hasonlóképpen kétes a Szimplakertnek otthont adó Király utca 25. számú ház jövője is. Gál elmondta, hogy az önkormányzat szeretné megszüntetni az épület műemléki státuszát, hogy lebonthassa a házat. Gáspárdi Gergely, az október közepéig szóló szerződéseket megkötő Ingatlankezelő Vállalat elnöke viszont arról biztosította az Indexet , hogy a döntés meghozataláig a kerület szabad utat enged a bohém fiatalok esti szórakozásának. A Szimplához és a Gozsdu-udvarhoz hasonló vállalkozások ugyanis pénzt hoznak a kerületnek, és a környékre vonzzák a fiatalokat, ezzel fellendítve a negyedet. Szóda Gáspárdi megemlítette, hogy hamarosan egy harmadik szórakozóhely is nyílhat a környéken. A Szóda nevű, biciklisfutárokra és anime-rajongókra pozícionált kávézó tulajdonosai ugyanis a napokban adták be kérvényüket a Holló utca egyik üresen álló házának használatára.
Nyitás a ház romos állapota és az engedélyek beszerzésének szükségessége miatt csak július elején várható, mondta Kautezky Dávid, miközben a helyszínre igyekeztünk a cseppfolyós állagú aszfalton. A Holló utca 12. számú házat csak a kapu ablakain át szemlélhettük meg, de a tulajdonosok leírása alapján könnyen el lehetett képzelni a 15 diavetítővel kevert színorgiát, a graffitysek bevetésével dekorált folyosót, a csocsó-asztalokat, és a dj-pultot, mindazt, amivel a Szóda-kert a város partikulturális rétegét célozza meg. Kapcsolódó anyagok |
hirdetés
|
|||||||||||||||