A Pangea Nap a világot összefogó globális filmfesztivál. 2008. május 10-én film, élő zene és jövőbemutató előadók kapcsolódnak össze Kairóból, Kigaliból, Londonból, Los Angelesből, Mumbaiból és Rio de Janeiróból egy négy órás rendezvénnyé. A programot emberek millióinak közvetítjük világszerte az internet, a televízió és mobiltelefonok segítségével.

Miért? Gyakran határok és konfliktusok osztják meg az embereket, és
könnyű szem elől téveszteni azt, hogy mennyi minden közös bennünk. A
Pangea Nap ezen szeretne túllépni - segíteni, hogy az emberek magukat
lássák másokban - a film erejét kihasználva. A film egyedül nem tudja
megváltoztatni a világot, de a filmet néző emberek igen.

A Pangea Nap hivatalos honlapja:
www.pangeaday.org

 

 

Program:

17:00 Egy szombat délután a civil szervezetekkel
Magyarországon működő, emberi jogokkal foglalkozó szervezetek mutatkoznak be. Az érdeklődők forgószínpad szerűen látogathatják az itt lévőket.

20:00
A Pangea-nap műsorának vetítése a kertmozi termében hanggal, a kerthelységben pedig hang nélkül.

24:00
Műsor vége