Lemming Program 2017

 

Lezajlottak a Szimpla Lemming Program 2017 koncertjei.

Hatvanra emelkedett a lemminggé vált zenekarok száma.
Idén ötödik alkalommal megrendezett Szimpla Lemming Prgramon idén is elég kész zenekarok vettek részt. Az ambienttől a dubsteppes rockig az avantgardeon keresztül mindenfelé kapkodtuk a fejünket. A zenekarok megismerkedtek egymással és gyümölcső eszmecseréket folytattak, hogy mi a közös a csirkegyilkos punk és a szép világzenében. Kiderült, hogy sok minden. A zenekarok elmondták, hogy többnyire azért jelentkeztek, mert nem volt túl bonyolult és szimpatikusnak találták, hogy nem kitűnni kell, hanem csak résztvenni egy közös dologban.
Ennek igazolására most közzé tesszük a 12 fellépett zenekar Szimplában készült videóját és alatta egytől tízig ti is bepöckölhetitek a tetszés mértékét. Ez sokat segít majd a Lemming zenekarok önismeretében.
Május 17-én tartjuk a Lemming Gálát, melyen kiderül, hogy melyik zenekar hogyan folytatja, hiszen a Lemming Program nagyobbik része csak most jön.
Szerencsére egy csomóan beszálltak a kezdeményezésbe, hiszen a lehetőségeket nem rangsorolva, hanem hasznosság szerint osztják szét. Többek között fellépéseket a Művészetek Völgyében, a Babel Sound Fesztiválon, az Ellátó házban, stb, stúdió felvételeket, vagy a Dalok.hu külön promóját, kinek mi jön most a legjobban.



Lássuk is sorban a zenekarokat:


-április 4: Isle Of Man 





-április 5: Dalabai





-április 6: SupraUniversum 





-április 11: Erkölcsi Mozsdó 




-április 12: Hó Márton és a Jégkorszak 





-április 13: Beb-Hop Slammers 





-április 18: Nagy Edi Project 




-április 19: Kaan Luum 





-április 20: Verőköltő 





-április 25: Renton and the error Jam 




-április 26: DzsinnKalaDzsi 





-április 27: Psy Porn